Gyerekkorunkban apám megtanította az öcsémet motorozni. Persze csak egy kis kávédarálószerű ötven köbcentis akármivel, de akkor is! A tesóm alig múlt tíz és a szőlőskertünket körülvevő földes utak buckáin verte a port óriási vigyorral a képén, lelkesen motorozott. Később, ahogy elérte a pedálokat a lábával, vezetett. Persze, csak ölben, felügyelettel, de ez az apróság, ez a semmi kis játék nagyon becses lett számomra, amikor felnőttem és leesett: én lány vagyok, tehát velem nem ez volt a játék. Na de miért is nem?

Amint lehetett, azonnal jogosítványt szereztem. Évekig jó viccnek számított, hogy szóljak, mikor vagyok úton és merre, mert akkor azokat a szakaszokat jobb lesz elkerülni, ön- és közveszélyesnek nyilvánítani. Haha. Ezen már akkor sem nevettem. Viszont rengeteget kínlódtam, mire megfelelő rutint szereztem a volán mögött. Veszekedések családtagokkal, aktuális pasikkal, harcok a lehetőségért, hogy én is hadd üljek már a volán mögé. Ígérem, túléljük mind! Szerencsémre volt egy bátor férfi családtagom, aki a bőrét kockáztatva anyám előtt, kölcsönadta a kocsiját egyetemista koromban és még bíztatott is. Utólag bevallotta, hogy azt az öt napot nem kívánja senkinek, de tényleg bízott bennem.

Amúgy csendben megjegyzem, párkapcsolatok garmada sérül, csak úgy csattannak a becsapott ajtók, és törnek össze kevésbé harcos, bizonytalanul vezető női lelkek, amikor a férjek, pasik, barátok segítenek vezetni. Kedves apák! Jobb ennek elejét venni.

Később, amikor nagymotorra vizsgáztam, hasonlóan mentem végig a szamárlétra minden fokán. A nagy mellényemet, hogy hát én több, mint tíz éve vezetek és robogózom is évek óta, az első pár esés után kisebbre cseréltem. Jóval kisebbre. A rutin pályán napokig többet voltunk én és a motor fekve a bóják körül, mint állva, hogy a sebességben haladásról ne is beszéljek. Ehhez jöttek még az olyan poénok az oktatóm részéről, hogy „Te ugye pszichológus vagy? Akarsz róla beszélni?”. A testem jobban hasonlított egy domborzati térképhez, mire a végére értem az oktatásnak. Végül egy A kategóriás jogosítvánnyal a zsebemben – minden vizsgát elsőre abszolválva – és életveszélyes tudással kezdtem neki a kanyarvadászatnak. Ez csak akkor tudatosult benne, amikor egy képzésem a motoros járőrökkel együtt tanulhattam és rádöbbentem, csoda hogy ezzel a jogosítvány adta tudással túléltem az első motoros évemet. Azóta jó néhány európai több ezer kilométeres túrán vettem részt minden gond nélkül.

Szóval a nők tudnak, és akarnak vezetni. Amellett, hogy a vezetés a legjobb dolgok egyike a világon, örömöt, önállóságot és szabadságot ad, és emellett időd spórol. És amikor a három fiamat óvodába viszem reggelente úgy 1:10-hez az anyukák aránya a parkolóban.

Akkor hát miért is csak a kisfiúknak könnyítjük meg az életét azzal, hogy gyerekként boldoggá tesszük őket és némi magabiztosságot, tapasztalatot adunk a kormánnyal együtt a kezükbe? A motoros jogsim megszerzésekor egy csomó srác, csak a papírt szerette volna. Egyértelműen már rég megtanultak motorozni. Minden feladatot profin és unott arccal tudtak le, míg én épp megint lefulladtam és hanyatt feküdtem egy méretes bukósisakban.

Az hogy több, mint húsz éve vezetek, hogy simán elmentem autóval Brémába egy fenékkel, hogy az Alpokban egy hatszázas motorral a lábam közt, egyenértékű csapattag voltam a túrákon, nekem rengeteg extra energiámba került. Az, hogy anyaként a három kisfiam biztonsága napi szinten az én felelősségem az utakon, felbecsülhetetlen érték, tudás és veszély.

Kedves Szülők! A következő generációk női sofőrjeinek a nevében, hadd kérjelek meg Titeket valamire! Mivel jó eséllyel a lányaitok fogják majd az unokáitokat óvodába, iskolába, különórára és nyaralni vinni, legyetek olyan jók, és velük is szerettessétek meg a vezetést! Adjatok nekik is jó alapokat és magabiztosságot! Viccelődjetek valami máson, mint a szőke nőkön, meg a vezetési stílusukon! Csak mert ez majdnem akkora kincs az életben, mint a kétnyelvűség. Aki ebbe született bele, annak fogalma sincs, más mit kínlódik, mire megtanul jól egy nyelvet.

A szőke lányok, a vezetést rajongva szerető nők és a gyerekeiket taxizó anyukák nevében köszönöm előre is.