Az esték meghittek, mélyek és bensőségesek. A sötét megnyit és felbátorít. Mindannyiunkat. Összebújva alszunk el a fiaimmal ma is, mint oly sokszor. Lassan jön az álom, a nap tele volt élménnyel, kalanddal, veszekedéssel, sírással, nevetéssel. Hangos az élet három kisfiúval. Harsány és élénk. Igazi, valós és minden másodpercében intenzív. 

Három fiad van? - kérdezik sokszor, és én nem értem, miért így folytatják: Te jó ég!

Nem értem. Őszintén nem.

Miben nehezebb az én életem? Miért kell az eget hívni? Mert a fiúk titka – szerintem – hogy mozgásban kell őket tartani? De hiszem gyerekkorom óta futva közlekedem, és a mai napig imádok szánkózni. Erős vagyok, elbírom és szeretem cipelni őket, akár mind a hármat egyszerre. Vagy mert érzékenyek, és rossz alvók? Hányszor kértem ki magamnak a hülye kérdést, hogy jó babák, azaz alszanak jól? Nem, nem alszanak jó, de jó babák. Milyen a rossz baba? Sír. Sokat sír. Hasfájós. Érzékeny. Sokat ébred éjjel. Szivat (!!!). Ja, értem! (Kikérem magamnak!) De hiszen ez egy szemét kérdés. Egy buta kérdés. Egy frusztráló kérdés. Az én babáim jók!

A fiúk érzékenyek. Nem faarcú, érzéketlen macsóként kezdik az életet. Hiába várja ezt tőlük a világ egy számomra érthetetlen része később.

Sírnak, ha valami fáj nekik, és én sosem mondom legyintve, ugyan katonadolog.

Rossz alvók, és élénk álmodók, és én éjjel addig ölelem a kicsit, amelyik felriad, míg meg nem nyugszik, és segítek elzavarni a szörnyeket, és eszembe sem jut nem látni, nem akarni látni a vadállatokat vagy a többi veszélyes lényt, hisz mindenhol ott vannak és minden árnyék gyanús. Értem. Megértem. Érzem őket én is.

Nem volt kapcsolatom a Holddal, csak mióta ők az életem részévé váltak, amióta ők lettek az új életem. Azóta érzem, miként kerekedik és fogy odafönt valaki, aki hatalommal bír felettünk, az álmaink és a hangulatunk felett. Két-három nap, nem nagy ügy, és mégis az. A fiaimnak köszönhetem, hogy megtaláltam a Holdat (is).

Hagyd sírni! Ne kényeztesd el! Hogy fog így helyt állni az életben? Ne adj rá rózsaszínt! Tanulja meg megvédeni magát! Legyen férfi: erős, bátor és határozott alfa!

De hiszen a világ már tele van erős, bátor és határozott alfákkal. Túlságosan is tele van. Lépni sem lehet tőlük. Mintha egy tóban hét tengerre való cápa lenne egyszerre. Nincs bajom a cápákkal - képzett búvár vagyok -, csak mégis: Kell ennyi? Elfér ennyi? Jól lakik ennyi?

Csak mert a fiaim azonnal megpuszilnak, mikor beütöm a kezem. Bibi, mondják, és rohannak simogatni a vélt vagy valós sérülést. Kézen fogva vigyáznak a másfél éves öccsükre, és mikor a baba sírva ébred a délutáni alvásból, mellé fekszenek, betakargatják, úgy csitítják: szelíden, dúdolva, szeretettel. Szeretik a színeket és szívesen néznek mesét hercegnőkről vagy balerinákról is. A rajzaikon a rendőr és a tűzoltó mellett megfér a türkizkék sohamadár, és a csillagos ég, ahol meghalt katicák is ragyognak. A kocsiban önfeledten táncolnak és ordítva énekelnek, szeretik a verseket és rengeteg új rímet is tanulok tőlük. Hangosak és gyorsak. Nagyon. Érzékenyek, intenzív érzéseik vannak, és mindenre rezdülő, csodaváró, mesehős lelkük. Nem én tettem őket ilyenné. Még csak nem is az apjuk, aki érzékeny, erős és ízig-vérig igazi férfi, aki jobban, több tehetséggel, szívvel és kedvvel főz, mint bármelyik nő, akit valaha ismertem (beleértve engem is), akit már láttak meghatódni, akár sírni, és aki velem együtt simogatja állomba őket esténként, amikor csak teheti.

Nem, nem vagyunk szentek. Emberek vagyunk, néha fáradtan, néha türelmetlenül. Nálunk is van hiszti és testvérféltékenység. Mi is haraptunk már össze a férjemmel baromságokon. Sokszor kértem már bocsánatot a gyerekeimtől is ezért-azért - ők is egymástól -, de minden veszekedés után kibékülünk, és hosszan öleljük egymást.

Egy macsó nem kér bocsánatot. Ez alap a macsóknál.

Anyámasszony katonája lesz, és nem akcióhős? Ezt én döntöm el? Én rontom el? Nem hinném. Annyi a dolgom, hogy hagyjam, az lehessen, akinek született, aki akar lenni.

Hogy mi lesz belőle, az az ő felelőssége. Sajnos nem tudom mindentől megvédeni. Hogy én mindent megtettem-e hogy valakivé, saját magává válhasson, az az enyém. Csak azzal számoltatnak el egyszer, amire volt hatásköröm. Anya vagyok, nem varázsló.

Három fiad van? Te jó ég!

Három fiam van. Hála a jó égnek.

Sötét van, összebújva titkokról beszélgetünk.

Anya, Valika szeret és én is szeretem. Sokat mosolygunk egymásra, egész nap csak mosolygunk. Nagyon izgulok, hogy milyen lesz, amikor megcsókolom. – vallja be öt és fél éves fiam komolyan és bátran. Minden rendben lesz, kicsim! Mikor ott leszel, tudni, érezni fogod, mit kell tenned – válaszolom. Apa izgult, mikor először megcsókolt? – kérdez újra.

Belemosolygok a koromsötét szobába, szorosan magamhoz ölelem, és puszit nyomok a homlokára. Őrizd meg a szíved – gondolom – őrizd meg ilyen érzékenynek és bátornak.

Van élet a cápáktól hemzsegő tengereken túl. Fedezd fel! Fedezzük fel együtt!