Tele a virtuális világ (is) cicaharcokkal. Meg azok áldozataival.

Egyik nap a bálnácskáké, a következő a kérkedő celeb anyáké és a kritikusaiké. Bálnácska ügyben csak jelzem, a le és megszólt nők amúgy orvosok, cégvezetők, körmösök, befektetési tanácsadók, vagy akármik, nem mellesleg meg anyák, nagynénik, nagymamák, akik számára – magyar valóság ide vagy oda – a nyári pár hetes strandszezonban nem merül ki a valóság. Hivatásszerűen gyógyítanak, programoznak, szépítenek, könyvelnek, vagy teszek valami igencsak értékeset. Így remélem, mikor egy erőnlétéből, megjelenéséből és alakjából élő nő tolla megszalad, csak nevetnek. Legyünk bálnácskák, szőrös hátú rozmárok vagy akár sellők, bártan ...

Meleg, nyári, igazán fülledt este volt a Budapest Parkban szombaton. Hat órakor már kígyózott a beléptető sor, amit elnézve nem is értettem igazán, hogy férünk be ennyien egy végül is zárt, de legalábbis körülhatárolt helyre.

Aki már fúrta magát keresztül tömegen az tudja, hálátlan műfaj ez, de ritka „én idős” este volt a szombati, hisz a legrégebbi barátnőmmel kettesben Rúzsa Magdi koncertre mentünk. Közel akartunk lenni a színpadhoz. A lehető legközelebb.

A közönség sokféle. Tinilányok ordítják, hogy április elején várlak , szerelmes párok szorítják meg egymás kezét, és éneklik Magdival, hogy egyszer arra járhatnál , és kissé spicces harmincas nők suttogják csalódottan, könnyes szemekkel: játszol velem ...

Sosem voltam királylány típus. Ez lehet, hogy azzal az egyszerű ténnyel van összefüggésben, hogy úgy tizenkét éves lehettem, amikor először lánynak néztek hozzánk látogatóba érkező ismeretlenek. A dolog némiképp érthető: csutka hajú, kapafogú, békákat gyűjtő langaléta gyerekként nem jegyeztek a loknis, szoknyás hercegnők esélyes győztesei között. (Itt azért szeretném újra elmondani, hogy NEM erősödik a gyerek haja, azért mert rövidre vágják, viszont rettentő hülyén néz ki évekig.) Később megint csak esélytelen voltam, mert az Alice Cooper pólóm, majd a retro hippi stílusom nem volt még a közelében sem a koronaékszernek.

Na de attól, mert az ember lánya nem születik hercegnőnek, később még lehet az! Velem például ...

Egy dolgot mindig csodáltam férjem angolszász kultúrájában: a viszonyát a nemhez. Én a magam részéről azt tapasztaltam a körülöttem felépített világban, hogy a határozott nem tiszteletlenség, udvariatlanság, nem illik. Pláne gyerekként. Pláne egy tekintélyes felnőtt felé. Pláne, ha szeretünk valakit, akit nem akarunk megbántani. Számára azonban nem forradalmi értékű ez a három betű, nem is szitokszó, még csak nem is tiszteletlenség, sokkal inkább egy álláspont, egy visszajelzés valamiről, valakiről.

Nem. Ennyi.

Semmi extra, három betű, három világrengető szuperfontos betű.

Arra neveltek minket, hogy tiszteljük a tekintélyt, ne ellenkezzünk, fogadjunk szót, és ez persze egy bizonyos határon belül tök oké. Káosz lenne ...

Van egy polcom a nappaliban, a ház legszebb és stratégailag legfontosabb pontján, a vitrinben, a tévétől balra. Az üveg mögött tartjuk mindazt, amit nem lephet be a por. Az ünnepi kávéscsészék már jócskán hiányos készletét, a borospoharakat, és a nevezett polcon azokat a könyveket, amiket ha egy lakatlan szigetre űznének, azonnal elpakolnék: kedvenc íróim legkedvesebb könyveit. Többek között Fredrick Backman minden megjelent írása itt várja, hogy újra és újra elolvassam őket. A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb című kisregény egy óra alatt elolvasható. Ez jó, mert így egy nap többször is el lehet olvasni, és ez pocsék, mert még nagyon szerettem volna kalandozni ennek a világát épp elfelejtő nagypapának az egyre ...

Kétnyelvű család vagyunk, még akkor is, ha néha úgy tűnik, a gyerekek egyik nyelven sem értenek. Különösen reggel az öltöztetés során van ilyen érzésem, jellemzően télen, amikor ez a világ egyértelműen leghosszadalmasabb procedúrája. Garantált, hogy a három kissrácból egynek – szerencsés esetben csak – pisilnie kell, mikor már mindenkin rajta a kezes-lábas és a pechesen, akit először öltöztettem fel, már patakokban folyik a víz. A get dressed! vagy a vedd már fel, kérlek! egyformán hatástalan ezekben a félórákban. (Amúgy egy átlagos téli napon cirka két órát töltöttünk öltözéssel: fél itthon fel, fél az oviban le, háromnegyed óra délután újra az oviban felöltöztetős, és itthon az utolsó etap már egész jó időt ...

Az esték meghittek, mélyek és bensőségesek. A sötét megnyit és felbátorít. Mindannyiunkat. Összebújva alszunk el a fiaimmal ma is, mint oly sokszor. Lassan jön az álom, a nap tele volt élménnyel, kalanddal, veszekedéssel, sírással, nevetéssel. Hangos az élet három kisfiúval. Harsány és élénk. Igazi, valós és minden másodpercében intenzív. 

Három fiad van? - kérdezik sokszor, és én nem értem, miért így folytatják: Te jó ég!

Nem értem. Őszintén nem.

Miben nehezebb az én életem? Miért kell az eget hívni? Mert a fiúk titka – szerintem – hogy mozgásban kell őket tartani? De hiszem gyerekkorom óta futva közlekedem, és a mai napig imádok szánkózni. Erős vagyok, elbírom és szeretem cipelni őket, akár mind a ...

Bő egy hete töröltem magam a facebook-ról. Új időszámítás kezdődött. Komolyan. És nem csupán kimenekültem, vérszemet kaptam.

Töröltem az okostelefonomról minden zavaró csalit. A közösségi háló fogságából kiszabadulva újabb és újabb ötleteim támadtak, hogyan is nyerhetném vissza belső szabadságomat és addig terhelt pszichés energiáim nagy részét. (Te jó ég! Pedig nem is voltam igazi függő, csak álfüggő!) Na, de takarítani kezdtem. Három lépésben újra jelen lettem az életemben:

1. Töröltem minden magazin, újság és média alkalmazást. (Pedig ezek kiváló időrablók és közben az álinformáltság illúzióját is megadják.)
2. Leszedtem az e-mail fiókjaimat. (Csak a gépemen nézek leveleket reggel és este. (Ezzel az ...

fotó: http://wsufairytales.pbworks.com/w/page/73693640/Tricksters%20in%20Fairy%20Tales

Végre töröltem a facebook profilomat. Valójában már nagyon rég többet ártott, mint használt, de mindig meg tudtam magyarázni, miért nem szabadulok meg tőle. Milyen jó tudni a távoli ismerősökről! Szuper a messanger! Itthon vagyok oly rég, ezen kukucskálhatok néha a világba vagy épp megmutathatom, körbeünnepeltethetem magam. A virtuális társaság is társaság, ugye?

Dehogyis az! Tévedés! Ez egy óriási kamu.

Egyetlen dolgot bánok, hogy nem jóval előbb döntöttem így. Megvártam, míg ez az egész igazi kárt okozott. A facebook egy szekta profizmusával dolgozik gyakorlatilag. Vannak a függők, az álfüggők, és a hitetlenek (akik távol ...

A legfontosabbal kezdem. Alapszabály: keress az utolsó hetekre, lehetőleg minden napra szabad nagymamát, nagypapát, bébiszittert, bejárónőt, tesót, barátnőt, bárkit! Anélkül el se kezdd! Nem, nem és nem! Eszedbe se jusson! Ja, hogy úgy jártál, mint mi? Hogy épp dolgoznak, elutaztak, nem érnek rá, és nekik is karácsony van (és mellesleg kezdődik az oviszünet)? Hát, így jártál.

Akkor mi legyen?

1. Hagyj sokkal több időt az egészre, mint ami indokolt lenne! Úgy minimum háromszor annyit!
2. A rumlitűrő szinted emeld a maximumra! Igen, egy háromgyerekes család átlagánál IS jóval magasabbra!
3. Számolj le néhány illúzióval! Nem vagy gyorsabb, mint egy másfél éves! Ő fürgébben pakol ki a dobozból, mint te be. Nem vagy okosabb ...